Freddie Mercury! Ha ezt a nevet hallod, bizonyára benned is felsejlik egy kép egy magamutogató, extravagáns, a színpadot teljesen bejátszó, egy mindenkit elsöprő karizmájú fickóról. És nem is tévedsz. A folyamat amelyben Farrokh Bulsarából Freddie Mercury lett azért nem ilyen egyszerű és egyértelmű. Adva van egy kis család, valahol a mai Tanzánia területén 1946-ban. Szeptember 5-én meglátta a napvilágot, egy olyan kisfiú, akinek nem volt több esélye a jobb életre, mint sok ezernyi honfitársának. Azonban olyan szülőkkel áldotta meg a sors, akik nem voltak hajlandók elviselni azt a „kasztot”, amelybe beleszülettek és váltani akartak. Gondoltak egyet és a háború után még ezer sebből vérző ködös albionba költöztek. A srácot normális ruhákban járatták és jó iskolákba íratták, „európai” életstílust teremtve otthonukban.

Tehát Freddie gyermekkorát a bevándorló státusz a „nyüzüge” testalkat, valamint a borzalmasan elálló fogak által gerjesztett kisebbségi komplexus jellemezte. Ennek ellenére zenei tehetsége és Jimmy Hendrix hatása egyértelműen a rock zene felé sodorta.

A főiskolán már saját zenekarával a Wreckage-dzsel rémisztgette az iskolás cimborákat. Eljárt egy Smile nevű főiskolai banda próbáira és alaposan megkritizálta őket. A bongyor fejű gitáros és a kölyök képű dobos azonban ahelyett, hogy jól fejbe vágták volna elgondolkodtak a dolgon. Az akkori énekes letiplizett így lehetőség nyílt arra, hogy a "nagypofájú perzsa" megmutathassa, hogy mit tud. A gitáros Brian May és a dobos Roger Taylor egyszerűen lehidalt a fazontól. Haladéktalanul bőgős után néztek. Miután sikerült begyűjteniük egy John Deacon nevű csendes, de megbízható figurát, a Queen zenekar készen állt, arra, hogy leradírozza a világot.

A Queen gyakorlatilag a fellelhető összes zenei stílusban írt dalokat. Természetesen Freddie vitte a prímet a kísérletezésben. Ő volt az aki megadta az alaphangot a zenekaron belül. Selyembe öltöztek, földig növesztették a hajukat és… ragtime-ot játszottak. Már csak azért is, hogy megmutassák a világnak, „Mi azt csinálunk amit akarunk”! Bármely albumot is tesszük fel, a jellegzetes Queen sound szólal meg. Brian „nyerítős” gitárja, Freddie jellegzetes hangja és a fájdalomig letisztult többszólamú vokál. Aztán amikor éppen az volt műsoron, akkor bőrbe öltöztek és olyan kemény muzsikát nyomtak, hogy beleszakadt az ember dobhártyája. Közben folyamatosan koncerteztek. A kísérletező szellem itt is megmutatkozott. Hihetetlen színpadtechnikai megoldások, félelmetes mennyiségű felszerelés, egy hadseregnyi ember. Azért azt nem hagyták, hogy ezek a dolgok háttérbe szorítsák a muzsikát.

A Queen mind a stúdióban, mind pedig a színpadon a maximalista zenekarok közé tartozott. Mindig a köztudatban voltak. Ha éppen nem turnéztak, vagy nem jelent meg új lemez, akkor éppen külön-külön dolgoztak, vagy világraszóló bulikat csaptak. Szinte az egész életüket megírták az újságok. Közben persze folyamatosan igyekeztek az embereket megbotránkoztatni, a maguk módján. Egyetemet végzett intelligens emberekről lévén szó, a finom diszkrét fricskák mindig is jelen voltak a zenekar életében. Gondolták kihasználják a nyilvánosságot és bulit csináltak a Live Aid (1985) fesztiválon, hogy mindenkinek az volt az egyértelmű véleménye, hogy lemuzsikáltak mindenkit a színpadról. Lett is nagy turné a következő évben, de akkor még nem tudta senki, hogy ez volt az utolsó.

Freddie még életében elérte mindazt, amire vágyott. Hírnév, elismerés, vagyon. Mindig mindenen nevetni tudott. „A Queen dalai papírzsebkendők, használat után kidobandók!” nyilatkozta egyszer. Nem gondolta komolyan ezt az egész rock’n roll dolgot. Idétlenül nevetgélt minden hülyeségen, ehhez remek partnert talált a szintén nem normális Roger Taylorban. Aranylemezek, platinalemezek, Ivor Novello (szövegírók kapják Angliában) díjak. A legnagyobbak akartak vele dolgozni. Montserrat Caballe-vel készített opera lemeze az egyik legkiemelkedőbb munkája. Mert Ő ezt is meg tudta csinálni és meg is csinálta. Egyszerűen minden sikerült neki, amit csak kitalált. Hihetetlen energia és az élet maximális szeretete. Talán ez a két dolog volt ami a legjobban jellemezte. Biszexuális volta sem ábrándította ki az embereket. Freddie Mercury-ról lévén szó, ez is belefért.

Ám, a folyamatosan tündöklő, a mindig legjobbját adó, az állandóan körül rajongott sztár mégis boldogtalan volt. A nagy emberek sajátja, a zsenik magányossága. Nincs ember, aki bírná a tempót. Nincs senki, aki megértené, hogy miért kell újra menni, amikor épp hogy csak hazaért. Miért kell azt a koncertet ugyanott másnap is lenyomni, ha épp most ért véget az előző. Mikor van az, hogy most csak magunkkal foglalkozunk, hogy még hangszer sincs a környéken. Freddie életében ilyen nem volt.

Nem volt megállás! Amikor végül is a betegség megállította, akkor még kipréselt magából mindent, amit csak lehetett. Úgy ment el, hogy olyan életművet hagyott maga után, ami egy tucat embernek elég lenne. Nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a legnagyobb. Nincs okunk szomorkodni, Freddie hagyatéka a mienk! A rengeteg felvétel, a dalok, videók, DVD-k és számtalan egyéb dolog nem hiába születtek. Azért vannak, hogy hirdessék, volt valaha egy Queen nevű zenekar, ahol egy olyan pasas énekelt (zongorázott, gitározott, stb) aki mindent kiadott magából, amit valaha zenész kiadhatott. Zenévé alakította a világot.

Azt gondolom, hogy az időszámítás két részre oszlik, a Freddie Mercury előtti és az utáni korszakra. Úgy tűnik azonban, hogy a Freddie Mercury utáni korszak immáron örökké tart.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2019.09.05. 21:59 rozsa Nagyon szép megemlékezés...