Welcome back to Budapest, Queen! Welcome to my Heart, Adam Lambert!
1986. július 27-én, a végnapjait élő szocializmus idején történelmi jelentőségű esemény zajlott Budapesten, a Népstadionban.
Kelet-Európában először koncertezhetett egy stadionnyi tömeg előtt egy nyugati világsztár zenekar, a Queen.
Pár órára elhozták a szabadság levegőjét 76 ezer ember számára. Rést ütöttek a pajzson, megremegett a vasfüggöny.
Az eseményről szenzációs koncertfilm készült, címmel, amelyet 2012-ben digitálisan felújított képpel, 5.1. hangminőségű hanggal, dokumentumfilmmel kiegészítve, Hungarian Rhapsody - Queen Live in Budapest címen újra kiadott a zenekar. Az eredeti film Magyarországon és a keleti blokkban mozi forgalmazásra került, világszerte VHS-kazettán adták ki. A felújított változatot az Amerikai Egyesült Államoktól Nagy-Britannián át, húsz ország mozijaiban vetítették, és világszerte forgalmazták DVD-n, Blu-Ray-en. A film 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés videója díjat. A magyar filmművészet legjobbjai által jegyzett koncertfilm világsikert aratott.
Hogy mindez megtörténhetett, elsősorban Hegedűs Lászlónak, a Multimedia Organisation Ltd. vezetőjének köszönhető, aki elhozta hozzánk a zenekart, miközben megküzdött az akkori adminisztráció minden fórumával és szereplőjével. Meggyőzte a Queent, hogy számukra is előnyös, ha belemennek a forgatásba, a filmhez szükséges pénzt biztosító állami vállalatok segítségével. Nem volt egyszerű feladat.
Hegedűs László: Évekig nyaggattam őket. 1983-ban Jim Beach, a zenekar menedzsere azt mondta, nagyon érdekli őket a dolog, de jelenleg nem turnéznak, majd beszéljünk róla, ha lesz turné. ‘85-ben a Live Aiden dolgoztam önkéntesként, ahol fantasztikus sikere volt a Queen-nek, robbant, szabályosan. Utána volt egy ünneplés a Hard Rock Cafeban, ahol Jim azt mondta: László, lehet, hogy ez fordulópont az életünkben, lesz turné. Beszéljünk, jelentkezzél! Jelentkeztem, természetesen, már egy héttel később. Kihívtak Londonba egy megbeszélésre valamikor 1985 novemberében, akkor már a '86-os nyári turnét tervezték. Csináltunk egy költségvetést, hogy mibe kerülne egy budapesti koncert. Láttam a számokból, Magyarországon mindenki elájul, ha ezt meglátja.
Bulányi elvtárs, az Országos Rendező Iroda tótumfaktuma majdnem sikeresen elállta az utat, de néhány, az ötlettel szimpatizáló fejes, pl. Schmitt Pál, egykori köztársasági elnök, ekkoriban MOB-főtitkár és Berecz János, a KB propaganda titkárának segítségével zöld utat kapott a koncert. De ezzel még nem oldódott meg a pénzügyi háttér. Ehhez kellett a film, ami eredetileg csak a finanszírozás miatt merült fel.
Hegedűs László: Felvetettem az ötletet Jim Beachnek, hogy a Queen szokásos költségeinek finanszírozására lehetne egy filmet csinálni Budapesten. Jim azt mondta, hogy ők benne vannak, csak ez egy komoly költségekkel járó ötlet. Hogyan csináljuk?
A Mafilm vállalta a film finanszírozását. A forgalmazási jogokat keleti és nyugati jogokra osztották. A fellépésért a Queen megkapta a film nyugati forgalmazás jogait. Mihály György foglalkozott a Multimédiánál a filmes és tv-s ügyekkel.
Mihály György: Úgy indultunk neki, hogy egy kézfogásunk volt a menedzserükkel, Jim Beach-csel, nem volt aláírt szerződésünk a filmről. A koncertről igen, de a filmről nem. Akkor már olyan nagy lett a Queen, hogy csak stadion koncertet vállaltak, óriási apparátussal, olyan magas üzemeltetési költséggel, hogy azt a magyarországi jegyárakkal nem lehetett fedezni.
Hegedűs László: Meglátták a filmben az üzletet, mi meg így tudtuk finanszírozni a koncertet.
A nyugati világban akkor már hatalmas üzlet volt a videokazetta.
Leültünk tárgyalni az EMI-jal, akik rögtön ráéreztek, hogy ebből nagyon sokat el lehet adni. A nyugati oldalon is rengeteg finanszírozási feladat volt. Kellett ide egy hangstúdiót telepíteni, ami felveszi a hangot, kellett egy utómunkálati stúdió, amivel korrigálják a hangot, és azután össze lehet rakni a filmet. Nagyjából megosztottuk a feladatokat, a hang rész az angoloké, a kép rész a magyaroké.
A magyar filmgyártás legjobbjai vettek részt a Dialóg Filmstúdió által gyártott, 35 mm-es nyersanyagra forgatott film elkészítésében. A film rendezését Zsombolyai Jánosra, több zenés film rendező-operatőrére bízta Mihály György és Hegedűs László. Tizenhat magyar operatőr tizenhét kamerával forgatott a koncerten. A vezető operatőr Ragályi Elemér volt, mellette Andor Tamás, Balog Gábor, Dávid Zoltán, Gulyás Buda, Gurbán Miklós, Jankura Péter, Kardos Sándor, Kende János, Klöpfler Tibor, Máthé Tibor, Novák Emil, Pap Ferenc, Szabó Gábor, Vecsernyés János, Zentai László dolgozott, az utómunkák során öt vágó és Kovács György hangmérnök játszották a főszerepet. A Queen rajongók számára kultikussá vált filmnek én lehettem az egyik vágója.
Dönt-ő
A kívülállók valószínűleg nem is tudják, milyen jelentősége van a vágásnak bármilyen film esetében, hiszen a film, amit látnak, számukra az egyetlen lehetséges változata az adott műnek. Nem láthatják soha a teljes felvett nyersanyagot, nem érzékelhetik, mi lett volna, ha más döntéseket hoztak volna az alkotók. A vágás döntések sorozata, amelyet egy adott koncepció mentén hoznak meg, de a koncepció változhat menet közben, ha a felvett anyag tiltakozik ellene, mást sugall, vagy az alkotóknak új elképzelésük támad. Döntünk arról, hogy az adott pillanatban mit, hogyan, milyen ritmusban tálalunk annak érdekében, hogy a mondandót a legerőteljesebben közvetíthessük a néző felé. A megfelelő snittek kiválasztása, a felesleg lefaragása, a ritmus kialakítása a vágói tevékenység alapvető feladatai.
Pósán Zsuzsa dolgozik a felvételekkel.
Fotó: A szerző felvétele
A szabadság lehelete
Amikor nyilvánosságra került, hogy a Queen koncertezik Magyarországon, amiről film is készül, felbolydult az ország és a filmszakma. Nem nehéz elképzelni az akkori, zárt társadalom felfokozott hangulatát, ha belegondolunk, micsoda felhajtás lenne még ma is, ha például a Rolling Stones közhírré tenné, hogy Budapesten koncertezik, és magyar szakemberek készítenek az eseményről egy koncertfilmet, világforgalmazásra. 35mm-es celluloidra, tehát a legjobb képminőséget adó nyersanyagra készülő koncertfilm akármelyik nyugati világsztár karrierjében nagy dobásnak számított.
1986-ot írtunk. Még javában zajlottak a rendszer utolsó próbálkozásai, hogy valahogy kordában tartsa a szocialista ember érdeklődését, megpróbálja visszatuszkolni a szabadságvágyát, a fogyasztói igények előretörését, amelynek maga nyitotta, no, ha nem is tágra, de legalább résnyire a kapuit. Mi voltunk a legvidámabb barakk a keleti blokkban, már nem volt újdonság a narancs meg a banán, és a lemezboltban is meg lehetett kapni a Queen legújabb, A Kind of Magic című lemezét. A legtöbb helyen csak pult alól, azért, nehogy már elszemtelenedjenek a népek.
De ment a kazettamásolgatás ezerrel, a rádióban játszották a számaikat, volt már Poptarisznya.
A Hungarian Queen Fan Club is túl volt már a megalakulásán, bár az elvtársak nem nagyon kedvelték a csoportosulást, a klub ezres létszámmal várta a koncertet.
Londonban azt gondolhatták rólunk, valami egzotikus csodabogarak élnek az országban, akikkel nagyon óvatosan kell bánni. Szerencsére a Queen volt oly bátor, és bemerészkedett a Vasfüggöny mögé. Tagjainak valószínűleg fogalmuk sem lehetett, milyen fogadtatásban részesülnek, hogy reagál a stadionnyi tömeg Freddie-re, ismerik-e egyáltalán a dalaikat, megszülethet-e a kapcsolat előadó és befogadó között. A magyar filmszakembereknek, többek között a vágóknak köszönhetően bárki meggyőződhet arról, mi zajlott azon a felejthetetlen estén.
Zsombi
A film rendezője, Zsombolyai János, Zsombi, ahogy mindenki hívta, sajnos már nincs köztünk. Igazi Queen rajongóként, óriási energiákkal vetette bele magát a munkába. Szenvedélyesen mozgatta a szálakat, igazgatta a hatalmas stábot, de nem telepedett rá senkire, engedte a kreativitás kibontakozását. A feszített tempó ellenére sohasem vesztette el a türelmét, szelíd céltudatossággal valósította meg az elképzeléseit.
Hegedűs László: Zsombinak volt zenei érzéke. Sokat gondolkodtunk a rendező személyén. Két-három név is fölmerült, de kicsit öregnek éreztük őket a dologhoz, nem volt közük a rockhoz. Azért maradtunk Zsombi mellett, mert több zenéhez kapcsolódó dolgot csinált, A kenguru például nagyon erős volt zeneileg. Lelkes volt, jól beszélt angolul, és szerette a Queent. Freddie nagyon megkedvelte őt. Egy abszolút flott pali volt, megtalálta a hangot a zenészekkel, remekül kommunikált.
Zsombi azt szerette volna, ha nyugati mércével mérve is ütős koncertfilmet készítünk. Ez a cél egyáltalán nem volt irreális elképzelés részéről, hiszen a magyar filmgyártás fénykorát élte, rengeteg felkészült, tehetséges szakember, művész állt rendelkezésre.
Vágók drogos állapotban
A zenekar rajongójaként, nem volt nálam boldogabb ember a MAFILM területén, amikor Zsombolyai János felkért, hogy legyek a Queen film egyik vágója, pedig valójában fel sem foghattam, milyen csodálatos időszak vár rám. Az kristálytiszta volt, mekkora szakmai kihívást jelent a felkérés, éppen ezért bele akartam ugrani azonnal, lehetőleg fejjel előre. Hasonlóan érezhette magát a többi vágó is.
Mihály György: Zsombi azt mondta, hogy van egy csomó baromi tehetséges, vagány csaj, akik imádják ezt a zenét, jó tempójuk van, nagyon jók lesznek. A korábbi vágók operetten nőttek föl, meg komolyzenén. Hogy lesz ott tempó, hogy lesz ott groove?
Szabó Gábor: Akkor könnyebb volt áttekinteni a filmszakmát, mert mindenki, aki vágó volt Magyarországon, ugyanazon a folyosón dolgozott, egymástól 5 méterre. Mindenki mindenkit ismert. Most nehezen lehet tudni, hogy ki a jó vágó. Nagyon fontos, hogy kivel tud valaki olyan emberi kapcsolatot kiépíteni, hogy együtt dolgozzanak, kivel tud hangot találni, kiben bízik meg.
Zsombolyai János a kiválasztott vágókat, Miklós Marit, Losonci Terit, Tuba (akkor még Pálfia) Mariannt, valamint jómagamat, Pósán Zsuzsát a koncert előtt összehívta egy délután a Filmgyárban. Ma úgy mondanánk, csapatépítő tréninget tartott. Egy vágó a későbbiekben csatlakozott a stábhoz. Bár mindenki önálló vágói felkérést kapott, vagyis nem volt vezető vágó, nem voltak alá- és fölé rendelt pozíciók, azért nem ártott összeterelgetni a társaságot, hogy a cél érdekében képesek legyünk együttműködni.
Levetítette nekünk Tina Turner koncertfilmjét, amitől el voltunk ragadtatva, majd azt mondta: - Na, lányok, ez a mérce, ezt kell túlszárnyalni.
Nevetgéltünk ezen, jó vicc, na, persze. Pedig nem volt vicc. A koncerten pontosan megértettem.
Miklós Mari: Egyszer csak ott találtuk magunkat Zsombi szobájában, Tina Turnert néztünk, és fel voltunk dobva, mintha drogos állapotban lettünk volna. Mintha egy más világba, egy másik dimenzióba kerültünk volna. Egészen elképesztő hangulat volt, szeretet és tisztelet vett minket körül attól a pillanattól kezdve. Az volt az érzése az embernek, hogy vágó az országban így még nem volt megbecsülve. Fergeteges érzés volt, csak azt éreztük, hogy ezt vissza kell adni valahogy.
Tuba Mariann: Hallgattam-e a zenéjüket korábban? Csak amennyit a rádió műsorára tűzött. Bevallom, valahogy nem az én világom. Ma is inkább csak a filmben szereplő dalokat hallgatom szívesen. A barátnőm hívta fel az énekesre korábban a figyelmemet, aki velem együtt komolyzene rajongó, hogy Freddie akár operaénekes is lehetett volna. Képzett jó fekvésű hang, nagy terjedelemben és dinamikában. Be kell, hogy lássam, a dalaik sem simulnak bele az átlagba.
Losonci Teri: A Queent nagyon szerettem, ismertem a zenéjüket, legalább is az ismertebb számokat. Különösen Freddie Mercuryt imádtam. A felkérést egyértelműen Ragályi Elemérnek köszönhetem, mert ő volt a vezető operatőr, ő ajánlott engem Zsombolyai Jánosnak. Már nem voltam olyan fiatal, de szerettem ezt a világot.
Színre lép a Királynő
A zenekar Bécsből vízi szárnyassal érkezett Budapestre. Magyarországon akkoriban nem volt igazi sztár kultusz, nem szerették az elvtársak a felhevült tömegeket. Csak a Beatles filmekből volt ismert az olyan sikítozó rajongó csapat, amilyen a rakparton várta a zenekart. A fogadtatás hangulatát a Freddie Mercury köré szerveződő montázs eleveníti fel. Ezt a feladatot nekem osztotta ki Zsombi. A filmben ez volt az első alkalom, hogy kilépünk a koncert közegéből, frappánsan kellett megoldani. Azt találtam ki, hogy Freddie integetéseivel, terek és idősíkok összetolásával kötöm össze a két részt. A montázs végén az üres stadionban próbáló Freddiet egy huszáros vágással az esti, teltházas koncertre repítettem, miközben szerencsésen lecserélte rikító sárga melegítőjét. Előrehoztam a nézőkkel teli stadionban folyó énekeltetés hangját, így egy stadionnyi tömeg hangja válaszolt Freddienek az üres stadion totálja alatt, majd a kép is visszatér a koncertre. A show folytatódhatott.
Varázslat – a koncert
A koncert hetében gyakorlatilag leállt a magyar filmgyártás. Minden kamera, az eszközök, a szakemberek a Queen filmhez voltak rendelve. Kamerákat külföldről is kellett hozatni, a Mafilm teljes lámpaparkja kiköltözött a Népstadionba. A filmesek a zenekar színpadi látványát nem módosíthatták, de a közönség megvilágítását nekik kellett megoldani. Nézői reakció nélkül nincs koncertfilm. Az operatőrök a stadionbeli próbán igyekeztek megtalálni a legjobb pozíciókat.
Mihály György: 100000 dollár értékű Eastman nyersanyagot vettünk, ami akkor rettenetesen sok volt. Ott álltunk a rengeteg film nyersanyaggal, és az első próbán az egyik operatőr integetett Freddie Mercurynak: Excuse me, visszamennél a dobhoz, és lejárnád nekem mégegyszer az élességnek?
Freddienek kigúvadt a szeme, lenézett, és azt mondta: You must be out of your fucking mind.
Intett a bandának, folytatódott a próba, és soha többet nem figyelt oda a filmesekre. Nekem így leesett, hogy leszerződtünk egy koncertfilmre játékfilm operatőrökkel, akik addig gyakoroltatják a szereplőket, ameddig az élesség meg a kompozíció nem tökéletes, aztán egyszer megnyomják a gombot. Itt meg egyszer lehet megnyomni a gombot és vagy sikerül, vagy nem. Olyan rosszul lettem, húsz órát aludtam a Népstadion gyengélkedőjében. Amikor felébredtem, arra gondoltam, az egész üzleti koncepció egy ökörség.
Azt hiszem, aki ott volt azon a júliusi estén, soha nem felejti el a hangulatát. Tapintani lehetett a várakozás feszültségét a teltházas stadionban a kezdés előtt. Valami csodára vártunk, valami ismeretlen élményre, egy kapu kinyílására, ami mögött olyan mesés dolgok várnak, amiről nem is álmodhattunk. A koncert közben hatalmas energiák áradtak a zene hullámain a színpadról a nézőtér felé, a közönség soraiból a zenészek felé. Freddie Mercury óriási erővel kötötte össze a szálakat. Varázslat, magic. Igen, az volt. A profizmus, a gigantikus zenei és színpadi produkció teljesen lenyűgözött, elvarázsolt, erővel töltött fel. Úgy éreztem, bármire képes vagyok. Nem volt kérdés, a léc milyen magasan van, de már nem volt kétségem, hogy tudok repülni.
Szabó Gábor: Ma is libabőrös leszek, ha rágondolok. A Népstadionban az iszonyatos tömeg energiája áramlott a nézőtérről, elkezdtek fütyülni, sikoltozni. Egyszer csak tök sötét lett, vaksötét, minden lámpát kikapcsoltak, de nem csak a színpadon, hanem az egész stadionban. Érezted, hogy körülötted nagyon sok ember van, de nem lehetett látni őket. Rajta voltam a színpadon, füldugóval a fülemen. Egyszer csak megszólalt az első szám, de olyan hangerővel, hogy a színpad deszkái beleremegtek a lábam alatt, és a gyomromban meg az egész testemben rezonált az a hang, abban a sötétben. Akkor egy iszonyatos üvöltés, egy vakító fény, és berobbant a színpad közepére a Freddie. Nagyon erős hatás volt, olyan, hogy az ember ezt ma sem felejti el.
Irány a vágószoba!
A film prioritást élvezett a Filmgyárban. Gyakorlatilag a vágószobák felét lefoglalták a számunkra. A felkért öt vágó öt vágószobában rendezkedett be, egy-egy saját vágóasszisztenssel és a szükséges technikai eszközökkel felszerelve. Sem előtte, sem azóta nem dolgozott egyszerre ennyi vágó ugyanazon a sok-kamerás filmen a magyar filmgyártás történetében. A hatalmas csapatra szükség is volt, hiszen a július 27-i koncert felvételeiből december 12-ig, a bemutató kijelölt időpontjáig mozi kópiákat kellett előállítani, ami a hihetetlen mennyiségű anyag, valamint a sok-kamerás felvételek nehézsége miatt szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt.
Adott volt a bemutató időpontja, és ahhoz képest az időben visszafelé haladva kellett beosztani a munkát,
ha az ideálisan szükséges időt vettük volna figyelembe, a vágásnak már jóval a koncert napja előtt el kellett volna kezdődnie.
Ez azt jelentette, hogy minden utómunka folyamatokat le kellett rövidíteni ahhoz, hogy a bemutatóra elkészüljön a film. Mivel a labormunkák és a hangkeverés időtartamát csak minimálisan lehet csökkenteni, a vágásra maradt idő lett irreálisan kevés. Amúgy is szokás, a végén mindig a vágók hátán csattan az ostor, ha határidőkről van szó.
Ki mit vágjon, az itt a kérdés
Mindannyiunknak voltak favoritjai a dalok közül. Zsombi talán tartott attól, hogy konfliktusok lesznek a vágók között, ha mindenki a legismertebb dalokat szeretné megkapni. Ezért nem is hagyatkozott arra, hogy mi magunk küzdjünk meg a kedvenceinkért, magához vette a döntés jogát. A legendás borítékos módszert választotta. Egy papírra rá kellett írnunk azoknak a számoknak a címeit, amiket a legjobban szerettünk volna vágni, kedvelés szerinti csökkenő sorrendben. Egymás között nem beszélhettük meg a választásunkat, sőt a papírt egy lezárt borítékban kellett átadnunk Zsombinak. A döntést ezek alapján hozta meg, és valahogy úgy alakult, hogy szinte mindenki meg volt elégedve a végeredménnyel, legalább is semmilyen konfliktus nem alakult ki emiatt a vágók között. Kettőt én is megkaptam a kedvenceim közül, az A Kind of Magic című számot, és a Radio Ga Ga-t, viszont a legimádottabb Bohemian Rhapsody Miklós Marinak jutott. Megkapta mellé a hozzá csatlakozó rock blokkot is, amitől engem kirázott a hideg. A Mary Lou végül ki is maradt a filmből, mert nagyon kevés felvétel készült hozzá, viszont a Tutti Frutti óriási karriert futott be.
Miklós Mari: Nem vagyok egy szenvedélytelen ember, tehát attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, hogy ebben részt veszek, Queen megszállott lettem. Akkor már otthonosan mozogtam a számok között, pontosan tudtam, hogy mit szeretek, és mik azok a számok, amiket nem szeretnék vágni. Zsombi azt mesélte, hogy alig volt dolga vele, úgy adódott ki a feladat megosztás.
Tuba Mariann: Törekedett mindenki a számára legjobban kedvelt dalokat „megszerezni”. Ennek ellenére nem emlékszem csak arra, hogy az utolsó felvonás biztosan az enyém volt. Arra vágytam, a koncert végére. Nem volt tudatos a választásom, pedig tudtam, hogy Makk híres mondása szerint a főcím az egyik legfontosabb eleme a filmnek és a vége. Azokat kell nagyon tisztességesen megfogalmazni, megzenésíteni.
Friss hús, néma film
A koncert után a Filmlabor teljes mechanizmusát a filmnyersanyag előhívásának szentelték, hogy minél előbb kézhez kapjuk a felvételeket. Ilyenkor az operatőrök a legizgatottabbak, hiszen ők is csak ekkor szembesülnek azzal, mit sikerült technikailag és művészileg megvalósítaniuk az elképzeléseikből.
Losonci Teri: Mindig azt mondjuk, ha valaki kritizál bennünket vágókat, hogy hozott anyagból dolgozunk. Ez esetben tomboltunk, mert tizenhat kamera képe állt rendelkezésünkre, persze nem minden pillanatban, mert közben voltak kazetta cserék. De volt olyan, hogy egy karmozdulatot három snittből lehetett összevágni, és ez fantasztikus volt.
A képből még nem lesz koncertfilm, nem árt hozzá némi hanganyag sem. A vágást egy ideiglenes hangra kezdtük meg, mivel a Queen nem volt megelégedve a koncerten készült felvétellel.
Hegedűs László: Idehoztak Pestre egy nagy, német kamionba épített hangstúdiót, rengeteg sávra külön-külön vett mindent, ami létezik, és arra számítottunk, hogy jobb lesz a hang így, de nem lett jó.
A Népstadion akusztikai körülményi tragikusak voltak, azt a visszhangos hangot, amit ott felvettek, lecserélték egy megtisztított szalagra.
Nagy munka volt, mert Freddienek gyakorlatilag az egészet fel kellett énekelnie, hogy vissza tudják venni a zajos hangsávot. Brian a gitárból egy csomó mindent újra vett, de nem azért, mert a játék nem tetszett, hanem a hangzás nem volt elég jó. Három hónap alatt készült el az egész.
A felvett hangot érintetlenül kellett hagynunk, még a tapsból sem lehetett kivágni.
Miklós Mari: A hang volt a vezérvonal, mindig a hang mutatta, hogy mi is történt valójában a koncerten, mert az vágatlan volt. Csak a vágónak volt joga belevágni, ha a vágáskor rövidíteni akart.
A hang és a kép összeszinkronizálása általában a vágóasszisztensek feladata, és játékfilm esetén pofon egyszerű. A felvétel elején, olykor a végén alkalmazott csapó összezáródásának pontját kell összehozni a hangon hallható csattanás hangjával, és máris mindenki önmagával szinkronban beszél a felvételen. Esetünkben a hang alárakása gigászi feladat volt. Természetesen csapózásról szó sem lehetett a koncerten, a szinkronpontokat az énekes szájmozgása, egy-egy hangszer játéka alapján kellett megállapítani, ami néha szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. Azoknak a snitteknek a szinkronját, amit az asszisztensek nem találtak meg, a vágóknak kellett megkeresni, hiszen aszinkronban nem kerülhetett semmi a filmbe, annak ellenére, hogy kényszer vagy ötlet szülte csalások akadnak a filmben.
Miklós Mari: Olyan szinkronpontot kellett keresni, ami látható is, meg hallható is, ami nem egy könnyű feladat. Mondjuk, amikor Freddie van a képen, de nem énekel, nem történik semmi, azt rohadt nehéz volt összeszinkronizálni, de amikor a Roger a dobra ütött egy nagyot, azt könnyű. Különösen nehéz volt a totál, vagyis a távoli felvételek szinkronba tétele.
16 az 1-ben
Egy 35 mm-es nyersanyagra, tizenhét kamerával forgatott koncertfilm vágásának nehézségeit valószínűleg a szakmabeliek közül is csak azok tudják értékelni, akiknek maguknak is voltak már hasonló tapasztalataik. Ilyen jellegű feladatban az egész világon csak nagyon keveseknek volt része, a koncertfilmeket a nyolcvanas években leginkább videó kamerákkal rögzítették, videó-vágó berendezésekkel vágták, a későbbiekben digitálisan kivitelezték. A mi módszerünkben a legnagyobb problémát kétségkívül a rengeteg anyag, a párhuzamosan futó kamerák felvételeinek kezelése jelentette.
Losonci Teri: Aztán, hogy ezt a felkérést kaptuk, fel sem tudtuk mérni, micsoda feladat vár ránk, és ha nincs a Szabó Gabi, és a zseniális ötlete, a mai napig ott ülhetnénk.
Szabó Gábor: Nagyon érdekelt a vágás, és elképzeltem azt, hogy kezdenék én hozzá egy ilyen iszonyatos nagy anyagnak a megvágásához, ahol tizenhat kamera forgott, és ráadásul nem is mindig egyszerre. Csak úgy tudtam elképzelni, hogy ezt meg lehet vágni, ha egy időben látja az ember mind a tizenhat kamerának a képét. Ha ma csinálnánk ezt a filmet, akkor ez körülbelül egy csettintés egy ilyet digitálisan megcsinálni, hogy a felvett anyagot 16 részre osztott képmezőre rátesszük párhuzamosan, szinkronban.
Akkor még nagyon az elején voltunk a videó technikának, úgyhogy egy, ma már nevetségesnek hangzó módszert találtam ki.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
