Queen Fan
Belps
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Vendgknyv
 
Frum
 
Linkek
 

Hrek
Hrek : Freddie Mercury 'fellpse' a WWRY musicalben

Freddie Mercury 'fellpse' a WWRY musicalben

Freddie Mercury
Brian May bejelentette, hogy Freddie Mercury is 'megjelenik'  a szinpadon egy klnleges technikai megoldssal  a We Will Rock You cm West End musical klnleges eladsn.

 


A BBC-nek elmondta: a produkcis csapat azon dolgozik, hogy a nhai nekes is „fellphessen” a show 10. vforduljn. Hangslyozta, hogy az j effekt nem egy hologram, helyette egyfajta optikai csaldsnak nevezte a megoldst. „Az emberek gy fognak kijnni az elads utna: ’valban Freddiet lttuk?’ – tette hozz.

Clzott r, hogy a technika hasonl lesz ahhoz, amivel a rapper Tupac Shakurt tmasztottk fel a Coachella music festival sznpadn egy elads erejig, mlt hnapban.

„Egy kicsit szerencstlen, hogy megcsinltk azt a dolgot Tupac-kal, amit mi prblunk meg csinlni Freddievel, hogy megjelenjen a sznpadon egy idre. Az a technika olyasmi, amit mi magunk is kerestnk, de azt hiszem, egy olyan showba, ami hetente nyolc alkalommal bemutatsra kerl, nem a legpraktikusabb” – mondta.

A klnleges elads mjus 14-n lesz lthat, a musical 10 ves jubileumi showjnak eladsn a londoni Dominion sznhzban.

Ahogy az eredeti szereposztsbl szinte mindenki, gy a hollywoodi sztr, Robert De Niro – aki a show egyik producere – is tisztelett teszi a nagy esemnyen.

„Van egy bizonyos szemly, aki eljn, s aki szorosan sszefgg a produkci sikervel – a bartunk Bob Los Angelesbl” – erstette meg May hozztve, hogy azrt hvjk Bobnak, mert gy knnyebb fellemelkednik De Niro sztrsgn.

 

Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
 
1 hozzszls
2012.07.04. 22:41
Szab gyrgy

Sziasztok!

Hol lehet megnzni?

 
Ezen a napon 12.05.
1970 : Queen koncert, Shoreditch College, Egham, UK.
1974 : Queen koncert, Sheer Heart Attack turn, Musikhalle, Hamburg, Nmetorszg.
1977 : Queen koncert, News Of The World turn, Stadium, Chicago, USA
1980 : Queen koncert, The Game turn, National Exhibition Centre, Birmingham, UK.
1992 : Megszletett Luke, Veronica s John negyedik fia.
1993 : Brian koncertje, Back To The Light turn, Aston Villa Centre, Birmingham, UK
1994 : Brian fellpett Meat Loaf-fal, eljtszottk a We Will Rock You-t s a Roll Over Beethoven-t, Londonban.
1995 : Megjelent az USA-ban a Queen Too Much Love Will Kill You kislemeze, a b oldaln a Rock In Rio Blues.
 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG