Queen Fan
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Vendégkönyv
 
Fórum
 
Linkek
 
Hírek a világhálón
 

A Queen életmű
A Queen életmű : Queen életmű - 4. rész

Queen életmű - 4. rész

Mennyországra csiszolva


undefined

1989-ben Freddie Mercuryn már letagadhatatlan és nyilvánvaló jelei mutatkoztak a súlyos betegségnek, amit azonban a közvélemény még nem ismerhetett. Az addig is ellenséges sajtó nyomás alá helyezte a zenekart, pokollá téve ezzel az életüket. A tagok már kifelé kacsingattak és szólókarriert tervezgettek, Taylor még egy új zenekart is alapított (bővebben később), Mercury pedig a kommersz opera felé kezdett nézelődni, de maga a Queen gépezet még működött...

1989-es lemezük a pop-rockot játszó Queen legdicsőségesebb alkotása. A ’The Miracle’ egy ízig-vérig profi anyag, melyet hibátlanra csiszolt a tagokban rejlő tapasztalat és zsenialitás. Töltelékdaloktól és megalkuvásoktól mentes album ez, melyen uralkodik ugyan a dobgép és a szintetizátor, ám a masszív hangzás alapjait még mindig May életigenlő gitárfutamai és szólói alkotják. Mercury hangja ekkorra egyesek szerint már kissé tompa lett, viszont ez a beérettség éppen hogy jót tett az orgánumának.
A lemez dalai közül több kislemezt is kiválogattak. Ezekhez kivétel nélkül ötletes és költséges videoklipeket forgattak, gyakran szabadtéren, vagy összetett díszletek között. Volt köztük a régi idők Queenjét idéző rock dal (I Want It All) és a nyolcvanas évek hagyományaiból kiforrott remekművek (The Miracle, Scandal, Breakthru). Ezzel az albummal a banda végre elért arra a pontra, amikor mind a rock, mind a popzene kedvelői képesek voltak maximálisan befogadni a munkájukat. Bár a kritikusok szokás szerint most is lenézték aktuális lemezüket, józan ésszel szemlélve nem lehet őket sem elítélni, sem bírálni. A ’The Game’ albumnál elkezdett út itt ért a csúcsra, az evolúció befejeződött.

Bár a Queen körül pezsgett az élet, koncertkörút leszervezésére már esélyük sem volt. May ugyan szerette volna népszerűsíteni az albumot egy turnéval, ám Mercury tiltakozott, és mint később kiderült, az egészségi állapota már nem is tette volna lehetővé ezt. Mire tehát elérkezett a kilencvenes évek dereka, nagyon úgy nézett ki, hogy a banda megint a szétcsúszás szélére kerül, de erről szó sem volt…

Hogy az ’Innuendo’ lemezről sejtették-e, hogy az utolsó lesz, amit együtt készítenek, azt nem tudni, mindenesetre a szokatlanul gyorsan elkészülő album nyilvánvalóan egyfajta búcsú a rajongóktól - Freddie részéről pedig az élettől is. A rendkívül gyorsan, de rendkívül sok energia felhasználásával létrejövő lemezbe mindent beleadtak. A hangzáson is újítottak – bár maradt a szintetizátorok és az elektromos dobok dallamtámogatása, maga a megszólalás erőteljes és agresszív lett, olyannyira, hogy a lemezhez talán legközelebb álló anyag maga a ’Queen II.’ album, mely a maga misztikus légkörével lett népszerű a maga idejében. Mindemellett az ’Innuendo’ egy rettentően sötét tónusú, néha abszurdnak tetsző világot mutat be. A dalokat szomorúság, esetleg az abból fakadó depresszió tölti meg – jó példa erre a címadó dal, a Don’t Try So Hard, vagy az I’m Going Slightly Mad. Vad és elszabadult indulatok sütnek a The Hitmanből, személyes kedvencemből, az I Can’t Live With You-ból, valamint a Ride The Wild Wind című nótából.
Az összképen még az amúgy kedves, vagy éppen játékos dalok sem tudnak változtatni, az albumzáró The Show Must Go On pedig minden romantikus érzelmű rajongó szemében Mercury búcsúja lett, pedig a dalt nem is ő írta.
Az ’Innuend’-on vendégszereplőként feltűnik Steve Howe is, aki valósággal elvarázsolja az album címadó dalát érzéki spanyol gitárjátékával.
Furcsamód azonban a lemezt a maga korában a sajtó szokás szerint értéktelennek, ötlettelennek és sivárnak tartotta. Az album meghallgatása után azonban kétségtelenné válik, hogy a kritikusok lenéző magatartása trend volt a Queennel szemben, mely a mai napra éppen ellenkező irányba változott meg. Abban azonban nagy szerepe volt a média lehetetlen magatartásának, hogy az utolsó lemez nem egyszerűen szomorú, hanem szinte már depressziós hangvételű anyag lett.

A megjelenés után pedig jött a legnagyobb csapás, ami a rajongókat érte: 1991. november 24-én Freddie Mercury feladta a harcot az AIDS ellen. Bár az orvostudomány mai állása szerint egy HIV+ személy akár egy évtizeden át is életben maradhat, az akkori állapotok ezt nem tették lehetővé, ráadásul feltehetően Mercury sem szívesen vetette alá magát a fárasztó és sok esetben megalázó, kellemetlen mellékhatásokkal járó gyógyszeres kúráknak, így alig néhány évvel a HIV fertőzés megszerzése után testében kialakult az AIDS betegség, ahonnan már nem volt visszaút.
Halála megrengette a zenekart, a barátokat, a rajongókat, és végre az addig rendkívül ellenséges média is észbekapott. Elment valaki, aki legalább akkora jelenség volt a zenében, mint John Lennon, vagy Elvis Presley.

A Queen ezzel meghalt, vagy legalábbis levágták a fejét és az egyik kezét. A megmaradt három tagra rászakadt a szabadság, ám egyúttal a kreatív válság is. May és Taylor szólókarrierje ugyan látszólag ekkor kap új erőre, ám valójában éppen ekkor fulladnak ki csak igazán. Deacon a befejezést fontolgatja, ám előtte a megmaradt három taggal együtt megszervezi a Freddie Mercury Emlékkoncertet.
A jeles eseményen a korszak nagy zenészei közül a legtöbben ott vannak. Azok közül, akikre nagy hatást gyakorolt a banda, fellépett az Extreme, a Def Leppard és a Gun’s ’n Roses, de az angol glam hullám képviselői, Robert Plant, Bowie, Annie Lennox, a Metallica és a korszak nagy angol sztárjai sem maradtak távol.
Az ünnepélyes eseményt megörökítették és ki is adták, ám ez csak arra volt jó, hogy néhány zenész vitatható teljesítménye megmutassa, mekkora tehetség is volt Freddie valójában – ez többek közt Zucchero gyalázatos teljesítményét is minősítette.

1995-ben aztán a megmaradt Queen gárda újra munkához látott, hogy még egyszer, utoljára, de minden addiginál méltóbb módon tisztelegjenek halott társuk és szintén halott zenekaruk előtt. Régi, maradvány anyagok, saját és Mercury szólómunkái, valamint néhány demófelvétel segítségével nekiláttak egy új stúdióalbum összeollózásának. Bár a próbálkozás veszélyes volt, és könnyen lehetett volna a vége egy fércmunka, végül mégis sikerült a szó szoros értelmében csodát csinálniuk…
A ’Made In Heaven’ bizony vitathatatlanul a Queen igazi utolsó lemeze. Amit ezen a korongon hallunk, az ízig-vérig a nagybetűs királyi hangulat, amiben olyan természetesen szólalnak Mercury régi énektémái és a csapat által utólag felvett új zenei részek, hogy abba beleborsódzik az ember háta. Elképesztő teljesítmény, profizmus és alázat tükröződik az albumban, mely Mercury halála után négy évvel képes volt egy pillanatra újra életet lehelni a zenekarba. Az igazi meglepetés azonban akkor éri az embert, ha az album végére helyezett cím nélkül, rejtett szerzeményt kezdi el hallgatni.
Az Untitled Track talán egy ambient stílusba sorolható, ám valójában körülírhatatlan mű, mely 22 percen át hömpölyög lassan, méltóságteljesen. Elvont, szinte már földöntúli zaj, mely csak arra a hallgatóra nincs hatással, akinek viaszt öntöttek a fülébe. Ez a tökéletes mestermű zárja le a Queen történelmét, véglegesen és megmásíthatatlanul. Ha ezután a tagok meg is próbálták még felütni a nagy életrajzi könyvet, azt már csak részlegesen sikerült nekik. A Queen karrierje így lett kerek és befejezett.

Az üzlet azonban üzlet, így a viszonylag lecsendesedett közegben megjelentek a különböző gyűjteményes lemezek. A Queen középső és utolsó érájában megjelent ’Greatest Hits’ lemezek a világtörténelem legjobban fogyó albumai között vannak, ám a ’Greatist Hits III.’ már erőszakos megcsúfolása a zenekarnak. Hasonlóképpen felesleges kiadvány volt a ’Queen Rocks’, vagy a ’Stone Cold Classics’, legutóbb pedig az ’Absolute Greatest’. Az 1992-ben megjelenő ’Live at Wembley’ koncertanyag később DVD-n és felújított CD-n is kikerült a kiadótól, ahogyan a kétezres évek közepén két jelentősebb koncertfelvételük is, amik korábban bootleg minőségben terjedtek a neten.
A Paul Rodgers, illetve egyéb más énekesek és előadók oldalán feltűnő May és Taylor által létrehozott, Queennek csúfolt lemezekről és DVD-kről most nem beszélnék, mivel azok nem tartoznak szervesen a Queen valódi életművéhez, mindazonáltal a következő két részben a tagok szólómunkássága kerül majd kivesézésre.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ezen a napon: 04.25.
1975 : Queen koncert, Sheer Heart Attack turné, Kyden Taikukan, Fukuoka, Japán.
1978 : Platina díjas lett a Queen We Are The Champions az USA-ban.
1979 : Queen koncert, Budokan, Tokyo, Japán. A fellépést a japán tévé is közvetítette.
1982 : Queen koncert, Hot Space turné, Groenoordhallen, Leiden, Hollandia.
1985 : Queen koncert, Entertainments Centre, Sydney, Ausztrália, The Works turn