Queen Fan
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Vendégkönyv
 
Fórum
 
Linkek
 

Hírek
Hírek : Hogyan került a Queen a Népstadionba?

Hogyan került a Queen a Népstadionba?


Egy, de talán több generáció meghatározó élményei között is szerepel az akkori világ egyik sztárzenekara, a Queen együttes 1986. július 27-i budapesti fellépése. Harminc év távlatából is érdekes kérdés, hogyan sikerült a „vasfüggöny” mögé csábítani a legendás bandát, és miként viszonyult mindehhez a magyar pártállami vezetés.

 

Visszatekintve persze nyilvánvaló, hogy 1986-ban már végóráit élte a kádári rendszer, a repedések és nyitás jelei egyértelműek – de ne feledjük, akkoriban nagyon kevesen gondolták, hogy három év múlva össze is omlik. Az enyhülés ellenére a titkosrendőrség ekkoriban még szorgosan gyártotta a jelentéseket, fokozott figyelmet fordítva a „tűrt” és a „támogatott” közötti finom határon egyensúlyozó magyar zenekarokra, amelyek még mindig bármikor számíthattak arra, hogy fellépéseiket minden különösebb ok nélkül töröltetik.

A Queen Magyarországra csábítása elsősorban Hegedűs László, a Multimédia Kft. koncertszervezőjének érdeme, aki mind a zenekarral – elsősorban a menedzserrel, Jim Beach-csel –, mind a különböző hazai hivatalokkal, vállalatokkal hosszú hónapokig egyezkedett, hogy elháruljanak az akadályok a fellépés előtt. Hegedűs 1983-ban hallott arról, hogy a Queent érdekelné egy kelet-európai koncert, majd az 1985-ös Live Aid szuperkoncerten (amelyen egybehangzó vélemények szerint a Queen fellépése volt az est fénypontja) tudott szót váltani erről Beach-csel és Brian Mayjel.

Az együttes részéről az egyik sarkalatos pont a gázsi volt, ami még a nyugati koncertszervezőknek is fejtörést okozott, Magyarországon pedig csillagászati összegnek számított, amit ráadásul valutában kellett kifizetni. A másik gondot az jelentette, hogy az együttes ragaszkodott a luxuskörülményekhez, a profi szakmai stábhoz, és ahhoz, hogy távol tartsák őket a rajongóktól – mindennek biztosítása a keleti blokkban nem tűnt egyszerű feladatnak. Végül sikerült megegyezni a részletekről (a fellépési díj máig üzleti titoknak számít, de a híresztelések szerint 110 ezer dollárt kapott a zenekar, ez nagyjából a fele volt a nyugaton szokásos gázsinak), Hegedűséknek pedig sikerült meggyőznie arról a Queen menedzsmentjét, hogy biztosítani tudják a megfelelő körülményeket. Ebben szerepet játszott az, hogy Mercuryék valóban szerettek volna fellépni a keleti blokkban; de ne legyünk naivak: azért az első, vasfüggöny mögött tartandó „nyugati szuperkoncertben” rejlő reklámlehetőség sem kerülhette el a figyelmüket.

Beépített ügynökök

Mindkét fél érdekeit szem előtt tartva Beach és Hegedűs azt találta ki, hogy a koncertről egész estés filmet is forgatnak, amelyet a keleti blokkban a magyar szervezők értékesíthetnek, a nyugati értékesítésből származó bevétel pedig az együttest illeti. A Magic – a Queen Budapesten című filmet Zsombolyai János rendezte, s a korábban hazánkban soha nem látott technikával rögzített, az est hangulatát a vágások ellenére tökéletesen visszaadó koncertfilm az együttes tetszését is elnyerte.

Ugyan a koncertet hivatalosan magáncégek szervezték, természetesen szükség volt a magyar állami szervek jóváhagyására, sőt némi támogatására is. Már ekkora mennyiségű deviza beszerzése sem ment könnyen, a szükséges összeget az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvállalat (IPV) és a Népstadion biztosította a Nemzeti Bankon keresztül, de az ehhez szükséges külön engedélyt is meglepő gyorsasággal adta ki a megfelelő hatóság. Persze voltak a politikai és kulturális vezetésben, akik rossz szemmel nézték az eseményt, mások az akkori viszonyok között horribilisnek számító jegyárakra (160 és 300 forint között lehetett hozzájutni a belépőkhöz) vonták össze a szemöldöküket, az Országos Rendező Iroda vezetője pedig kijelentette, hogy nem támogatnak egy ilyen drága koncertet, amíg devizahiány miatt nincs elég importgyógyszer a patikákban.

A rosszalló megjegyzések ellenére a legfelsőbb szinteken nyilván támogatták a Nyugat felé történő óvatos nyitás politikájába illeszkedő eseményt. Ettől függetlenül az állambiztonsági szervek és a rendőrség kiemelt figyelemmel készült a közel 80 ezer embert megmozgató rendezvényre, sőt már az előkészítő tárgyalásokról is jelentéseket kaptak beépített ügynökök révén.

A rothadó kapitalizmus előszele

Végül aztán a koncert nem változott rendszerellenes tüntetéssé, de az ereje teljében lévő Queen lehengerlő, a nyugati show-business tökéletesen megtervezett fény- és hangtechnikájával támogatott előadása a zsúfolásig megtelt Népstadion közönségének nagy részét teljesen magával ragadta – az est fénypontjaként pedig Freddie Mercury óriási ünneplést kiváltó gesztusként magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a két világ egyfajta szimbolikus összekapcsolásaként. Nem csoda, ha a koncert után az újságok inkább fanyalgó kritikákat közöltek, amelyek a Queent a nyugati zeneipari gépezet termékeként mutatták be, a magyar éneket sok cikkíró egyszerűen „elfelejtette” megemlíteni.

A Queen tagjai máig is meleg szavakkal emlékeznek vissza különleges budapesti koncertjükre, a rajongóknak pedig még keserédesebbé teheti az emléket, hogy ez volt az együttes utolsó turnéja – öt évvel később Freddie Mercury szervezete feladta az AIDS-szel való küzdelmet.

 

BBC HISTORY / LITVÁN DÁNIEL

Még nincs hozzászólás.
 
Ezen a napon:04.16.
1974 : Queen koncert, Queen II turné, a legeslegelső amerikai fellépésük a Mott The Hoople vendégeként, Regis College, Denver, USA.
1978 : Queen koncert, News Of The World turné, Forest Nationale, Brüsszel, Belgium.
1982 : Queen koncert, Hallenstadion, Zürich, Svájc.
1985 : Queen koncert, Sports & Entertainments Centre, Melbourne, Ausztrália.
1988 : The Cross koncert, E-Werk, Erlangen, Németország.
 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon